Szintézis

Hullámok 

54 éves leszek.
Mikor éltem én ennyit?
Tudom, gyönge sejtekből vagyok.
Alig várják – szétrezegjenek,
s elhagyják e kényszerszövetséget…
Nem is ők gyöngék,
csak nincs bennem kovász.
Egy rossz testhez elég
a húszesztendősen kezdett életgyász…
50-re már minden beérik…
Beérik a szétesés…

Tézis 

Csicsijja, babujja… Ring a… Ring a
keletlen élet. Hamis dalokkal
csitítja. És nagylábujja bánja
a bölcsőt, ahogy vonja… Halott bal
kezében papír… Egykedvű inga
gyilkolja őt, mint urát a bánya…
Nem sír: tejbemák hat valahára…
Pandora szelence, Brúderláda
tárva. De vacsorára üres pép
jut. Tej apad. Átkos kötelesség…
Süket robajjal hullámzó tárna…
Bárcsak lábra állna, messze járna…
Álmában látja széthulló urát…
A szomszéd nem kérdez, ezért hálás…
Marad gyufa vagy a denaturált
szesz… S majd kihuny a lámpás…

Hullámok hoztak. Jelezték: vagyok.
Se mózeskosár, se palackposta…
Hullámok rezgettek:
anyám dalai,
magzatvíz dallamfodrai.
Hullámokat küldtem tejért…
Magam sírása a déli harangszó,
ahogy a denevér berepül
kiságyam/kisagyam fölé –
ultrahangakadály vagyok,
gyenge kontúrú asztráltest csupán…
Megacunami hisztik –
vagyok hangadó sejthalmaz.
Később már én vagyok,
s örvendjek – nem lettem megrázott,
leejtett, kukasírba rejtett csecsemő…

Ultrarövidhullámon érkező,
bennünk lelassuló világ…
Hajóvonták találkozása tilos
a hullámverésben,
alacsony agyvízállásnál.
(Szelep sem kellett fejtetőmre,
holmi modern trepanáció…)

Antitézis 

Titokban sírdogál gyönge lényem…
Rácságyban mackó, gombfocicsapat,
indiánharc szomszéd gyerekekkel,
katonaregiment – jó műanyag,
háromkerekűn vad tekerésem…
Előkészítőbe hív a vekker –
száll szobahinta – légi bédekker…
Nincs itt gond. Van jövő! De rezgető
félelmem honnan tör fel? Gagarin
ott lenn intett a népnek… Valakin
a sors tépést csinál… Mint hegytetőn
cafrangfelhőből a nap kél elő –
tűzarcom a beteg-lélek-pecsét
nyoma. Zabolátlan elmére nincs
iskola. Nem életét, de eszét
veszi el a Zord. Agyhóhér: suhints!

176 centiméteres hullámba
borzong a körforgás,
s nyüvek rezegnek általam

54 éves leszek.
Rezgem e papírra a fájdalommal telt
szembesülést…
Hová lesz ez a nagy rezonálás?
Kivégre, mivégre?
Tetőtől talpig,
atomtól nagyobb képletekig?
Kifelé, befelé minden csak rezeg…

54 éves leszek:
fibrillál a szív,
cikáz a szemideg,
vibrál a vagus nervus,
reflux égés lüktet,
férges fogvetemény pulzál,
fájnak a májfüggelékek –
belemorzéznak a hasfalamba,
s vacogom belül, ne lássák: nagy a baj!
S ez kiöli belőlem a megelégedett,
de vagány vágánsköltészetet!
Maradnak kényszerek,
Tourette-ritmusok az időtlen mérték felé…

Mikor éltem én ennyit?
De élet-e ez a gyáva remegés,
vagy csak keleti bölcsesség,
nyugati bölcselkedés,
ránk száradt művirág-példázat?
Ahogy színükvesztett üzenetek
borzongnak a szél hullámain…

Halál-horizont hullám…
Délibábos életlidérc
fejetetején rezgése…
Rezeg a jövő.
Rezeg a léc.
Tremolós gitárszóló ajz fel…
Tremor a metálkézen:
Glenn Tripton, a Parkinson kóros húrnyűvő
denevérzi magában régi dallamait…
A legtöbb, mi cinizmusból
kiadagolható…
Milyen élet ez?!

A Zord cinizmusa vesz minket körül,
mint epilepsziást a néma aura,
melyben a szent rohamig minden nyugodt!
Hidegvacogás,
szerelemborzongás,
még a jégkristályok is lúdbőrzenek
Jack Nicholson orrán…
Minden fázik itt.
A jégkirálynőket hideg rázza…

Minden csak hullám és rezgés…
A vas rezeg, a gyémánt is
remeg odabenn-űrben…

Mitől féltek ti öröktől örökig valók?
Gatyagyűrődéstől Torinói lepel fodrán át
az orrvéres zsebkendő csücskéig?

Kígyó és földigiliszta hullámtól,
nyírfák mesebeli zöldezüst és aranypénzétől
a sötét anyagot libbentő ravatalozóig
tekereg a sinusz…

Az almasercenés minden
kertficakba elhat.

Szintézis 

Lemenni a bányamélybe, hol sír
a múltrobbanás tépte gyermek…
Csitítani őt: csicsijja, babujja,
felejtsd már el a másikélet-terhet,
s ezzel se kínozz meg engem! Lódít
köszvénykristályos nagylábamujja:
Tisztuljak magamtól! Hallelujja!
Az engem szipolyozó múltgyerek
végre várja már, hogy visszamenjen,
s kihozza ittbajom Dél-Jemenben:
légyülte poronty… Elvakult legyek,
kit akna tép majd sújtólég helyett…
Megy ez a ki tudja, m’ért is körbe-
körbe. Prolongált jó-élet-blokád…
Új anyám okád egy pléhvödörbe…
Kushadj! Benned Zord dúl… Ne kérdd okát!

De egyberezgünk végül,
és széthullámzunk
egy földüzenetként…
Nem kell ide űrszondás táblácska
emberiség-ikonokkal…

54 éves leszek…
Előtte még átrezeg rajtam
pár ezer beszélgetés,
mások telefonvitája,
telefonszexe,
átszűröm mások létezését,
aztán körkörös hullámokban
szétoszlatom saját verzióm,
ha már nem kell hullámfogó-akadályom,
mert túl vagyok ión-csigán,
Korinthosz akantuszain…
Végtelen oszlopon ülve –
obeliszk, menhir, columna victoria
mind túszaim,
hisz idegingerület hullámként száguldok
egy magasabb tudást felépíteni
- a nagybumm utáni agytágulatban -,
füleknek már hallhatatlanul…